Olyan dél körül keltem fel, bekóvályogtam a fürdőbe, lezuhanyoztam, magamra tekertem a törülközőt és visszamentem a szobába. Ahogy becsuktam magam mögött az ajtót, kopogtak.

- Jó reggelt!- mondta Bill

- Neked is- én

- Látom még elég fáradt vagy pedig, arra gondoltam, hogy mi lenne, ha elmennénk egy kávézóba és megreggeliznénk.- Bill, bár egy reggelit nem épp délben szoktak megejteni

- Én benne vagyok, csak felöltözök!- én- egy fél óra múlva találkozzunk a kapuban!

- Rendben, várlak!- Bill és mielőtt még bezártam volna az ajtót, dobott egy csókot.

Egy lenge, fehér szoknyát vettem fel, amin pici, rózsaszín virágminták voltak és hozzá egy krémszínű blúzt. Igazi párizsi lánynak éreztem magamat. :P

Bill már lent várt a hotel előtt és együtt indultunk el a napfényes utcán. Visszapillantottam a hotelre és az ikrek szobájának ablakában megláttam Tom szomorkás arcát, ahogy minket nézett. Belül valami furcsa érzés lett úrrá rajtam, de nem akartam, hogy valami is elrontsa ezt a gyönyörűnek induló napot, ezért nem gondoltam többé Tomra. A reggeli után még sétáltunk egyet a folyóparton.

- Tényleg nagyon szereted az öcsémet?- Bill

- Azt hiszem igen, bár…- én és egy kicsit elgondolkodtam, hogy vajon tényleg szeretem-e őt.- igen, nagyon szeretem.

- Értem, és remélem erőt vesz magán, nehogy elveszítsen egy ilyen csodálatos lányt, mint te vagy!- Bill

Éreztem, hogy elpirulok, de nem szóltam semmit, csak sétáltam tovább és figyeltem a folyó hullámait és hallgattam édes csobogásukat. Egyszer csak ismerős környéket fedeztem fel…

- Erre én már, jártam. Egész kicsi voltam még, de emlékszem. Itt fújta be a szél a kalapomat a vízbe. Mennyit sírtam utána… De aztán kárpótlásul kaptam két óriási vattacukrot és egy rózsaszín kendőt!

Bill mosolyogva figyelte bohókás visszaemlékezésemet én pedig arra lettem figyelmes, hogy így, fekete smink nélkül mennyire hasonlít a testvérére. Megtévesztő a hasonlóság, de benne mégsem találtam azt a valamit, amit Tomban, ami úgy megfogott.

Három óra körül értünk vissza a hotelba és akkor már mindenki fönn volt, ezért úgy döntöttünk, hogy elmegyünk ebédelni. A többiek direkt lemaradtak, csak hogy Tommal tudjunk beszélni.

- Tudom, hogy nagyon hülye voltam, de kérlek bocsáss meg nekem!- Tom

Azért sem néztem rá, mert tudtam, ha meglátom azt a két gyönyörű szemét, akkor nem tudok neki ellenállni.

- Biztos élvezted a dolgot…- próbáltam hűvös maradni, de nem igazán sikerült, mert a puszta jelenlététől is felforrósodott körülöttem a levegő, éreztem, hogy minden porcikám remeg.

- Nem, egyátalán nem!- Tom

- Kérlek, legalább ne hazudj

- Hát jó…igen, akkor biztosan élveztem, de nem voltam magamnál és most pedig már egyátalán nem tetszik a helyzet- Tom

- Így már minden más!- nem bírtam tovább uralkodni magamon, egyszerűen muszáj volt ránéznem. Tudtam, hogy ez a vesztem, de nem tehettem mást… amint megpillantottam azt a szempárt, éreztem, hogy képtelen vagyok haragudni rá, akármilyen nagy szemétséget is csinált!- mesélj, mi rosszat csináltál!

- Sajnos nem emlékszem semmire…- édesen rám mosolygott, átkarolta a derekamat, magához húzott és olyan szenvedélyesen csókolt meg, ahogy még soha sem.

A többiek örömujjongásban törtek ki! Az ebéd kellemesen telt, de a dolgok ismét rosszra fordultak. Séta közben egy újságosbódé előtt mentünk el, ahol az újságok címlapján, óriási betűkkel ez állt: Tom nyilvánosan csalja meg a barátnőjét!

És ha ez még nem lenne elég, egy kép, ahol Tom áll, körülötte 5 plasztikcsaj, az egyiknek a seggét fogja, a másiknak a mellét a harmadikkal meg smárol.

Könnyek futottak össze a szememben és elrohantam, otthagytam mindenkit és csak futottam és futottam…

Hova futottam? A következő részben kiderül;)