Egy ajtó, ami soha többé nem nyílik ki
Bezárta az ajtót…nem hiszem el…én csak állok itt és semmit nem teszek. Ha tudtam volna, hogy többé nem hallom csengő hangját… Ilyen nincs, ha valaki mérges, az kiabál, szétveri a berendezést, felpofoz…de ő nem…ő más. Pedig bárcsak…inkább üvöltözött volna velem, de nem…csöndben, szinte suttogva…gyönyörű ajkain szellőként szálltak a szavak…én pedig némán bámultam…
- Tom, ha neked ennyit ér a kapcsolatunk, akkor ne várj többé…ennyi, kész vége…örökre elmegyek…
Végig a szemembe nézett, láttam szemében a csalódottságot…kinyitotta az ajtót, még utolsó pillantásával is engem nézett, ott csillogott a szomorúság, igéző zöld szemében…elfordult és itt hagyott…bezárta az ajtót.
Még most sem fogom fel…ha talán gyorsabban járna az agyam, most megállítanám. Hova mehet az éjszaka közepén? Nem ismer itt senkit és semmit! Vajon mi történik majd vele…utána kéne mennem, de a lábam nem enged…nem bírom…igaza volt! Szívtelen vagyok…de mit tegyek, elment…itt hagyott…
Járja az utcákat, bolyong a sötétben, szemét könnycseppek töltik meg és meg-meg csillannak a hold fényében. Nem tudja hol jár, elvesztette tájékozódó képességét…de már nem is érdekli… megpillantja a tengert…lerohan a partra… és csak sétál, lábát mossák a hullámok, az agya semmit nem képes befogadni…nem gondolkozik semmin, csak megy előre… Megpillantja a hold hídját a tenger csillogó vizén…elindul a hívogató út felé… Ekkor valaki hátulról megragadja a karját. Megrémül, de nem mer hátranézni. Egy alak visszahúzza és egy gúnyos mosollyal megkérdezi:
- Mit keres itt éjnek idején egy ilyen szép kislány?- gusztustalanul felröhög .17-18 év körüli cseppet sem jófiúnak kinéző alak áll vele szemben.
Teste megremeg, az idegen szorításában.
- Ne félj bébi, szép kis estét fogunk együtt tölteni
Képtelen védekezni, teljesen elhagyta az ereje. Az alak letépi róla a ruháját, undorító alkoholszagú száját a testére nyomja…kirázza a hideg, undorodik a gondolattól, hogy mit fog vele tenni ez az ember, de nem tud védekezni, nem képes rá.
Te jó ég, én nem vagyok normális! Azonnal meg kell találnom! Mi van ha történik vele valami? Azt soha nem élném túl!- Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak Tom fejében. Kiront a szobájából, szerelme nevét kiabálja…kimegy az utcára, mindenhol keresi, szólítgatja…szemében könnycsepp csillan meg.
Erősnek kell lennem, nem szabad feladnom! De vajon hol vagyok? Ott a tenger…hátha a parton van. Odarohanok, itt nagyon magas a part, tiszta szikla az egész. Ott! Valami! EGY TEST!...egy ember fekszik a homokban! Ez ő… istenem…ugye nem esett baja?
A sziklákon leereszkedik, nem érdekli, hogy teste tiszta seb, a kövek felhasították bőrét…csak a vágy, hogy eljusson odáig, ég a teste, kifulladt, de nem adja fel!
A teste csupa vér! Édesem! Mi történt?- Késszúrásokat vesz észre a lány testén.- Ki tette ezt veled?- Hiába beszél hozzá, a lány nem válaszol. Magához öleli elernyedt kis testét. Tiszta homok, vér mindkettő…de ő szorítja magához. Benyúl a zsebébe…
- A francba…otthon hagytam a telefonomat…
El kell vinnem innen…embereket kell keresnünk…meg kell mentenem…nem hagyhatom, hogy meghalljon…
Életében először…a vagány gitáros elsírta magát…Az éjszaka csöndjét zokogás törte meg…mélyről jövő, szívbéli zokogás.
Nem ülhetek itt…el kell indulnunk…valamerre…Kérlek bocsáss meg nekem, akármit meg tennék érted, csak szólalj meg…KÉRLEK!
A sötét éjszakában, a tenger partján egy fiatal fiú sétál…kezében egy lánnyal…kevés az élet mindkettőjükben, de harcolnak…Látszik, a fiúnak súlyos sérülései vannak, de nem törődik velük…A lányt megkéselték…mindketten sok vért vesztettek, már csak a szerelem tartja őket életben…
A fiú elesik…nem bírja tovább…
Egy erős hullám fölkapja a két gyenge testet és a tenger habjai egy szebb, csodálatosabb világba vezetik őket. Ott állnak a kapuban, előttük fény…egy jobb élet…még utoljára visszanéznek a sötét alagútba, de nincs visszaút…az ajtó bezárul mögöttük és soha többé nem nyílik ki…
|